Nyomtatás

Az Úré a föld …

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Lekció: 1Móz 1:1-2:4

Alapige: Zsolt 24

Letöltés, meghallgatás! 

1989 óta ortodox kezdeményezésre a világ keresztyén felekezetei különleges időt szentelnek arra, hogy elmélyüljenek a teremtés titkaiban, és a teremtett világra figyelve Istennel mint Teremtővel erősítsék és elmélyítsék a kapcsolatukat.Talán többen hallottátok már ezt a kifejezést, hogy a „Teremtés hete”.

Ahogy szembesültem azzal, hogy a mai nappal kezdődően kezdődik a Teremtés hetének ünnepe, Isten a szívemre helyezte, hogy eddig minden évben átsiklottam fölötte, és egyben bűnbánatra is indított azzal kapcsolatban, hogy keresztyén emberként nagyon fontos látnunk azt, hogy az Istennel való kapcsolatunkból többek mellett nemcsak a Krisztusban való megváltás üzenete a fontos. Az mindig elsődleges és a legfontosabb marad – de könnyen elsiklunk, hogy Istennel a kapcsolatunk nemcsak megváltó Istenként fontos, hanem Teremtő Istenként is.

Ebben az évben bekapcsolódunk lelkileg a Teremtés hetébe, egyrészt a mai istentiszteletünk üzenetét is ennek szenteljük, és a héten napról napra rövid áhítatokat elmélkedéseket szeretnék közzétenni honlapon olyan keresztyén szerzők tollából, akik egy-egy naphoz kapcsolódóan fogalmaznak meg igei üzeneteket.

A mai napon azt az egy kérdést szeretném körbejárni – kié a föld és ez mit jelent a számunkra? Alapigénk a 24. zsoltár:

1Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. 2Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon.

3Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? 4Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. 5Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabadító Istentől. 6Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela.)

7Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 8Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. 9Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 10Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király! (Szela.)

1. Megvallás

Dávid a zsoltárt egy hitvallással kezdi. Ennek a hitvallásnak két fő elemét ismerhetjük meg:

1. A föld az Úré mindazzal együtt, ami a földön van.

2. A föld és minden ami a földön van azért az Úré, mert ő alkotta.

A Szentírás világos és egyértelmű hitvallást közöl velünk az első laptól kezdve az utolsóig. A világegyetemet Isten a szavával hozta létre. Ezt csak egyetlen módon lehet megérteni: hit által, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk:

Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.[1]

A mai napon nem szeretnék belebonyolódni abba a vitába, hogy Isten teremtési módszere a hat napost módszer volt, vagy az ún. evolúció eszközével teremtett, mert másra szeretnék ma figyelni. De ami bizonyos a teremtéssel kapcsolatban:

1. Isten a nem láthatókból teremtett láthatót. Így fogalmazza meg a Szentírás azt, hogy Isten teremtése ne valamiből keletkezett, hanem a teremtést – a teret, az időt és az anyagot a semmi előzte meg.

2. Isten a szavának erejével teremt.

Dávid király számára egészen világos bizonyosság, amit a Szentlélek a számára is az Írás bizonyságán keresztül a szívébe jelent ki: Isten vetette meg a föld alapját, ő hozta létre a teremtett világot, az eget a földet, és mindent. Ha pedig ő alkotta meg, akkor az egészen az övé.

Az Úré az erdők, a mezők, a folyók, tavak és tengerek, a hegyek és a sivatagok. De az övé minden, ami ezekben él, legyenek azok növények vagy állatok és övé az ember is.

Világosan beszél a Biblia erről. Ahogy halad előre a teremtés, a világosságtól, a vizeken át, a növényeken keresztül az állatokig, a végén ott az ember – de az ember is mint teremtmény.

Az ember akkor is teremtmény, ha Isten megkülönböztetett figyelemben részesíti és különös módon alkotja meg. Mert az embert valóban megkülönbözteti ebben a világban az intelligenciája, az alkotóképessége – de ha az ember tud is alkotni, akkor is az ember maga alkotás. Különleges alkotás, hiszen Isten az embert a maga képmására teremtette, és ebből fakadóan az ember képes az Istennel való kapcsolatra, de akkor is teremtmény, egy alkotás, amely az Alkotó tulajdona.

Dávid tudja, hogy az élete nem a saját tulajdona, hanem alkotójáé. Ez őt örömmel és az alkotó dicséretével tölti el. Emberek sokaságát azonban bosszantja és dühíti Istennek ez a kijelentése. Mi az, hogy az életem nem a sajátom? Mi az, hogy az Alkotó igény tart a tulajdonjogra is az életem felett?

A hívő ember számára ezzel szemben kimondhatatlanul vigasztaló ez a tudás – feltéve, ha hisszük is, amit megtanultunk: „Életem egyetlen vigasztalása, ahogy akár élek, akár meghalok, testestől-lelkestől az én Uramnak és Megváltómnak Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.”[2]

Isten mint Teremtő, egyben teremtésének tulajdonosa is.

2. Ki közeledhet a teremtő Úrhoz?

De ha Isten ilyen hatalmas, akkor ki közeledhet hozzá? Ki az, aki odaárulhat szent színe elé? Dávid számára is nagy kérdés volt ez. Egészen addig, amíg nem látjuk meg a teremtés nagyszerűségében Isten végtelen nagyságát, hatalmát és szentségét nem is értjük meg ezt a kérdést.

Rengeteg embertől hallom, hogy szokott imádkozni. Sok olyantól is, aki egészen biztos, hogy nem adta oda az életét Krisztusnak. De kihez imádkozik akkor az az ember? Ő nyilván azt gondolja, hogy Istenhez. De valójában ez csak egy elképzelt Isten. Dávid viszont meglátja a teremtésben Isten fenségét és nagyságát és rászakad a kérdés – ha ilyen Isten egyáltalán odamehetek a színe elé?

Ki mehet a Teremtő elé? Ki mehet járulhat egy tökéletes és szent Isten elé? Az Úr válasza világos:

Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.

Az az ember mehet be Isten szent színe elé, akinek a kezét nem koszolja össze semmilyen bűn, akinek a szája mindig igazat szól. De ez még nem elég. Hiszen a bűnös cselekedet csak egy tünet, ahogy Jézus is mondja:

Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.[3]

A szív, amely állandóan sóvárog valami után. Vajon milyen irányban áll életetekben ez a sóvárgás. Lehet sóvárogni hiábavalóságok után. Gyors és olcsó kielégülések után. Ennek egyik összefoglalója az anyagi javak utáni sóvárgás, amit így összegez Pál apostol:

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.[4]

Itt is a sóvárgás, az ún. „pénz szerelme” okozza a bajt. Nem az a lényeges, hogy sok van, vagy kevés, hanem az, hogy sóvárog-e valaki utána, akár sok van, akár kevés. Ezzel szemben mutat egy másik lelkületet a 42. zsoltár, ahol az Úr után vágyakozik a lélek.

Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem![5]

Szóval Isten szent színe elé az mehet, akinek tiszta a keze, a szája és a szíve. Világos a kijelentés – viszont az is világos, hogy ezeknek a feltételeknek egyetlen ember sem tud megfelelni. Valóban olyan tiszta lenne a kezed, a szád és a szíved, hogy nyugodt lelkiismerettel Isten színe elé mehetsz? A Bibliában Isten elhívott szentjei is pontosan azt élték át, amikor Isten szentsége közel jött hozzájuk, hogy Isten közelsége életveszélyt jelent a számukra.

Jákób az éjszakai látomás után, amikor az Isten angyalait egy lépcsőn látta közlekedni a menny és a föld között, és a lépcső tetején az Úr állt, így összegezte az élményt:

Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.[6]

Ézsaiás, amikor meglátta az Urat a templomban és hallotta a szeráfok dicsőítését:

Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet![7]

akkor az első reakciója pont ez:

Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!

Éppen ez kell, hogy óvatossá tegyen, ha Istenhez akarunk közeledni. A szenthez csak megszentelten lehet közel lépni.

A múlt héten pont az engesztelési ünnep kapcsán hallottuk, hogy a főpapnak milyen komolyan kellett készülnie, amikor arra készült, hogy belépjen a szentek szentjébe elvégezni az engesztelési szertartást a népért. Semmilyen hiba nem lehetett a felkészülésben, mert ha nem megszentelten lépett be, akkor neki is meg kellett halnia. Élő ember nem mehetett be Istenhez a szentek szentjébe.

Tudjuk-e ilyen komolyan venni pl. azt, hogy amikor istentiszteletre jövünk az élő Istennel való találkozásra készülünk?

3. Isten szentsége és a teremtés

Azzal kezdtük, hogy a Teremtés hetét ünnepeljük a mai naptól kezdve. Mit jelent ez, akkor a Teremtéssel kapcsolatos viszonyunkban?

3.1. A teremtés szent

Először is azt, hogy ha Istent szentnek látjuk, akkor az ő teremtését is szentnek tartjuk. A teremtés nem önmagában szent, hanem attól, hogy Istentől és Istenből származik. A teremtés szentsége nem választható le Isten szentségéről. Viszont még a keresztyének is sokszor elkövetik azt a hibát, hogy két részre osztják fel a világot: szentre és profánra. A szent az Istené – a profán pedig a miénk. Vajon miért akarja az ember száműzni Istent egyre kisebb területre, amit bár szentnek nevez, de ezen keresztül inkább kizárja Istent az életéből, mintsem beengedi abba.

Nos, amikor az Írás azt mondja:

Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.

akkor azt jelenti ki, hogy a szent Isten egész teremtése, az élők és élettelenek is szentek, mint Isten tulajdonai. Ezt a szentséget rombolja a bűn.

3.2. Ahogy bánunk Isten teremtésével

Éppen az a nagy baj, hogy Isten teremtéséhez nem úgy közeledünk, mint Isten szent tulajdonához, azzal nem úgy bánunk, mint ami Istené.

Nem úgy közeledünk sem az emberekhez, sem a természethez. És itt a zsoltárnak a „hiábavalóságok utáni sóvárgás” kifejezése beszél erről a legrészletesebben. Isten nagyon gazdagon ellátott bennünket – sőt felszabadított, hogy őrizzük és műveljük, alakítsuk a világot – még a bűneset után is. A bűnös emberi természetből azonban az következik, hogy mindig többet akar kivenni az életből, mint amit kockázat nélkül megtehetne.

De mi hoz ebben változást?A keresztyéneknek is komoly józanságra van itt szükségük, mert a világ kultúrája bennünket is nagyon erősen veszélyeztet. Sőt olyan rendszerekben élünk, amelyeknek az erejével nagyon nehéz szembeszállni.

Az egyik, hogy az egész teremtés célja maga Krisztus. Azt mondja az Ige, hogy

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.[8]

Sokszor halljuk, hogy a teremtés koronája az ember. Ez azonban így önmagában nem igaz. A Kolosséi levél szavai szerint a teremtés koronája Krisztus. Ha minden általa és reá nézve teremtetett, akkor én is és te is benne, általa és rá nézve teremtettél. Ezért először szükség van arra, hogy Krisztusban találj vissza teremtődhöz. Nélküle nem lehet.

Ha csak azok tudnak közeledni Istenhez, akik ártatlan kezűek és tiszta szívűek, akkorIsten teremtéséhez is csak akkor tudunk megfelelően viszonyulni, ha Krisztusban megtisztul az életünk, az ő bűntörlő váltságának erejéből. Így jön létre először is bennünk Isten új teremtése. Ez azonban megváltoztatja a teremtett világhoz való viszonyunkat is. Erről egy gondolatban így tanít a Szentírás:

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,[9]

Ha valakinek Krisztusban helyreállt az élete, annak világosan szól az ígéret, amely egyben hívás is: közeledhetsz Istenhez. Közeledjetek Istenhez és ő is közeledni fog hozzátok.[10]Isten fiaiként azonban a teremtett világhoz való viszonyunkban is változásnak kell beállnia. Világosan látható, hogy ebben a világban a legsúlyosabb környezeti károkat okozó tényező maga az ember. Az ember bűne miatt átoknak és hiábavalóságnak van alávetve az egész teremtettség. Isten azonban az ő gyermekein keresztül látható változást is akar munkálni.

Ha a szent Teremtőhöz közeledünk, csak Krisztusban tudunk hozzá közeledni, de azzal a felelősséggel, hogy az ő teremtése is szent. Ezért van értelme beszélni a krisztusi alapokon is környezetvédelemről – ami sokkal több mint környezetvédelem és amit mi keresztyének úgy mondunk: teremtésvédelem.

Isten gyermekeiként szüksége van ránk a világnak. Úgy mint sóra és világosságra. Hogy őszinte hittel és hiteles bizonysággal valljuk meg a világ előtt:

Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.

Tanulságok

1. A föld és a földön élők mind az Úréi, mert ő az alkotójuk.

2. A teremtő Isten szent és ezért teremtése is szent.

3. A szent Istenhez csak megtisztult szívvel és élettel tudunk közeledni.

4. Krisztus tisztítja meg a szívünket és az életünket, hogy Isten fiai lehessünk, akik az Úr elé mehetnek.

5. A Krisztusban megújult életű ember a teremtéshez is megújult szívvel és gondolkozásmóddal viszonyul.



[1]Zsid 11:3

[2]vö. Heidelbergi Káté 1.

[3]Mt 15:19

[4]1Tim 6:10

[5]Zsolt 42:2

[6]1Móz 28:16-17

[7]Ézs 6:3

[8]Kol 1:16

[9]Rm 8:19-20

[10]Jak 4:8